Jordániában rengeteg a látnivaló. Jordánia titokzatos világ. Szent föld, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte Jézust, ahol Mózes a Nebó-hegyen megpillantotta a Holt-tengert és Jeruzsálemet. Ahol a keresztesek vezették seregeiket Jerashon, az ősi római városon keresztűl délre, a Mujeb Völgyre néző Kerak felé, mely növény- és vadrezervátumáról hires. Arabiai Lawrence innen, a Wadi Rum sivatagból(a Hold Völgyből) indította arab seregeit az ottománok ellen Aqábiába, mely város ma gyönyörű korallzátonyaival a Vörös-tenger mellett pihenni vágyók üdülő paradicsoma. Jordánia legnagyobb titka azonban, melyet a világ nyolcadik csodájának tartanak, a nabateusok ősi, rózsaszinű sziklába faragott városa, Petra.

Hamammat Mai'n: Ma'inHamammat Ma'in forró vízeséseivel, melegvízű forrásaival és teljeskörű gyógymódjaival egyre közkedveltebb hely Jordániában. Nem messze fekszik két fontos bibliai vonatkozású helytől, a Nebó-hegytől és Jézus keresztelési helyétől. A természet alkotta melegvizű medencék kedvező hatásait már Nagy Heródes korában felismerték. A közel 45 fokos víz gazdag értékes ásványi anyagokban, foszforban, magnézuiumban és kalciumban.
Holt-tenger: A Biblia a Holt-tengert többféleképpen is említi: az Arábiai-tenger, a Sós-tenger, valamint a Keleti-tenger néven. Bármely néven is említjük, a földfelszín legmélyebb pontjaként tartjuk számon, 408 méterrel fekszik a tengerszint alatt.A Holt-tenger közismert gyógyhatásáról, sóját és iszapját egyaránt felhasználják gyógyászati célra és kozmetikai cikkek gyártására is. A víz elsősorban bőrbetegségek kezelésére kiválló, pl.: pikkelysömör, ekcéma. A napozás sem rejt veszélyeket, hiszen az erős napsugárzást az átlagosnál jóval vastagabb légkör megszuri, így az ártalmas UV sugárzások nem érik a napfürdőzni vágyót.
Petra: Dél-Jordánia ősi kanyonjai közé rejtve található "Jordánia gyöngyszeme", a nabateus arabok egykori fővárosa, Petra. Az UNESCO-világörökség részét több ezer turista keresi fel naponta nem véletlenül, hiszen a Közel-Kelet egyik legnagyobb látványosságaként tartják számon. Petrába az egyetlen út egy szűk szurdokon keresztül vezet, mely hasadék egy kilométernyi gyaloglás után hirtelen térré szélesedik, és a vörös homokkőbe vájva tárul elénk a Khaznat al-Faraun, azaz a Fáraó Kincstára. Petra jelképévé vált a negyven méter magas, hellenisztikus templomra emlékeztető homlokzat. Érdemes ellátogatni a Régészeti Múzeumba is, ahol sokat megtudhatunk Petra múltjáról. Wadi Rum Wadi Rum a sivatag romantikáját tárja elénk. A homokkő hegyek úgy tornyosulnak fölénk, akár egy holdbéli tájon. Régen fontos és forgalmas kara- vánút vezetett erre, ma pedig több száz ösvény és kiránduló út vezet fel a hegytetőkre, és kanyarog a csúcsok között. Ezt a gyönyöru tájat beduinok lak- ják, akik szeretik és ismerik a sivatagot. Segítségükkel teveháton és jeeppekkel megtekinthetjük a különleges sziklaalakzatokat, a Kr. e. 6. századból való sziklarajzokat, valamint szamudíta ékírást.
Jerash: Ammantól Északra fekszik a Gileád hegyei között a közel-keleti római provinciák egyik legjobb állapotban megmaradt városa Jerash (régi neve (Gerasa). A terület már i.e. 6000 körül benépesült. Később i.e. 175 körül (a hellenizmuskorában) nagy fejlődésen ment keresztül IV. Antiokhosz király uralkodása idején, amikor is a keleti és a nyugati kultúrák találkozásának csomópontjavolt. Itt érintkezett a terjeszkedő Római Birodalom a Közel Kelet királyságaival és nomád népeivel. Az antik görög művészetek hagyományai a római időkben is tovább éltek és jellegzetes keleti motívumokkal gazdagodtak. Ezekből láthatunk ízelítőket, ha errefelé kirándulunk. Itt találhatjuk Hadriánus diadalívét, a Hippodrom-ot, Zeusz templomot a Cardo-t valamint 3 római színházat.

Az autóbérléshez legalább 21 éves korúnak kell lenni és min. 2 éves vezetői engedéllyel kell rendelkezni. A jordánok vezetési stílusa azonban eltér a magyarokétól, ezért érdemesebb a helyi taxik szolgáltatásait igénybe venni, melyek kedvező árakat kínálnak. A közúti közlekedés során különleges figyelmet kell tanúsítani, főként éjszakai vezetés esetén az európainál lényegesen figyelmetlenebb vezetési stílus miatt. A katonai létesítmények, valamint a határok két kilométeres körzetében aknamezők találhatók, amelyeket rendszerint elkerítenek és életveszélyre figyelmeztető jelzésekkel látnak el. Ugyanakkor a kerítések gyakran rossz állapotúak, esetenként alig láthatók. A gyorshajtást szigorúan büntetik az utakon. A biztonsági öv használata kötelező.
Nagyon elterjedt közlekedési eszköz a taxi, amelyek olcsók, és a legkényelmesebb közlekedési eszköznek számítanak. A sárga színű taxik általában magánkézben vannak, és városokon belül használhatók. A bézsszínű taxik egyaránt használhatók városon belüli és városok közötti közlekedésre. A fehér taxik ún. speciális taxik (4-8 üléssel), amelyek inkább a különleges útvonalakon közlekednek.
Az országon belül szervezett buszjáratok vannak a nagyvárosok között. A buszjáratok zsúfoltak, viszont minden város elérhető.
A tömegközlekedési eszkök zsúfoltak, inább a TAXI igénybevétele javasolt.
Hitelkártyával fizetni egyre több helyen lehet, a bankautomatákból történő készpénz felvétel sem probléma. A hitelkártyák közül az American Express kártyák a legelfogadottabbak
Ha teheti a képeslappal együtt vásárolja meg a bélyeget. A feladandó leveleket a szállodák recepcióján érdemes leadni, mert postaládák csak igen szórványosan fordulnak elő az országban. A küldemények általában 2 hét alatt érnek haza.
Segélyhívószámok:
Mentők és tűzoltók: 199
Rendőrség: 191

Az országban működnek a magyar mobiltelefon-szolgáltatók kártyai, amennyiben az előfizetők rendelkeznek a megfelelő szerződéssel.
Jordánia nagyobb városaiban biztosított a modern orvosi ellátás és a gyógyszerek, azonban a kisebb településeken előfordulhat ezek hiánya. Az orvosi és kórházi kezelés költségeit általában azonnal és kézpénzben kell kifizetni. A komolyabb, korházi kezelést igénylő betegségek - esetleg a kezelés céljából történő hazaszállítás - költségei jelentős anyagi terhet jelenthetnek.
A jordán gyógyszerek nem drágábbak, mint a hazaiak. Bátran fordulhatunk gyógyszerészhez is kisebb gondokkal.

Fontos!
Ha odakint baleset ért minket, vagy lopás, illetve egyéb bűncselekmény áldozatai lettünk, mindig vetessünk fel jegyzőkönyvet a helyszínen, hazaérkezés után már késő, jegyzőkönyv hiányában sem a biztosító, sem irodánk nem tud utólag intézkedni! Ha elégedetlenek vagyunk a szállodai szolgáltatással, vegyük fel a kapcsolatot helyi idegenvezetőnkkel, vagy kérjük a recepciós segítségét és minden esetben (fényképekkel és jegyzőkönyvvel) dokumentáljuk a történteket! Végső esetben -és csak akkor- hívja központi ügyeleti mobilszámunkat: (06-20-779-4104) Ha kötöttünk utasbiztosítást, hívjuk a biztosító éjjel-nappal hívható, magyar nyelvű segélyszámát, ahol szerződésünk kötvényszáma alapján tudnak segíteni.
Gépjárműlopás esetén:
Bulgáriában a gépjármű lopások száma évről évre csökken ugyan, de erre szakosodott bandák továbbra is lopják a nagy értékű és fiatal gépjárműveket. Már a határon való belépéskor kiszemelik azokat a járműveket, amelyeket el kívánnak lopni. A legkorszerűbb riasztó-berendezéseket is másodpercek alatt tudják hatástalanítani. Mindenképp azt tanácsoljuk, hogy aki Bulgáriába gépkocsival utazik, az kössön az autójára lopáskárra is kiterjedő CASCO biztosítást! Új szolgáltatásként a bolgár hatóságok bevezették a határon belépéskor díj fizetése ellenében kölcsönözhető GPS jelkövető beszerelését, amelyet aztán kilépéskor leszerelnek.
Akinek Bulgária területén ellopták az autóját, annak a következőképpen kell eljárnia a problémamentes hazautazás érdekében:
1. A káreset helyszínén illetékes Rendőrkapitányságon bejelentést kell tenni a történtekről, ahol jegyzőkönyvet vesznek fel, és erről igazolást adnak ki.
2. A kerületi Ügyészségtől igazolást kell beszerezni a Rendőrkapitányságon tett bejelentésről.
3. A 2. pontban említett ügyészségi igazolás hitelesítése a Legfőbb Ügyészségen, Szófiában történik.
Ugyancsak gyakoriak a külföldiek sérelmére elkövetett "trükkös lopások", amikor a leggyakrabban a gépjármű hátsó kerekét benzinkútnál, parkolóban kiszúrják, hogy az néhány száz méter megtétele után leengedjen. Majd a "segítőkész", időnként még magyarul is tudó, a defektet jelző, esetleg a szerelésben is segédkező személy elvonja a járművezető figyelmét az utastérről, ahonnét aztán szakavatott módon néhány másodperc alatt az utazó kézitáskáját - amiben legtöbbször az okmányokon kívül a pénze is volt - ellopják. Ilyen esetek megfelelő odafigyeléssel elkerülhetők.
Egyrészt javasoljuk, hogy minden utazó a legfontosabb okmányairól (útlevél adatoldala, jogosítvány, forgalmi engedély, zöldkártya) még indulás előtt készítsen fénymásolatot és azt olyan helyen tárolja, amely nehezen hozzáférhető! Másrészt műszaki, vagy egyéb okból történő megállás esetén ne maradjon könnyen látható és elérhető helyen érték, vagy értéket tartalmazó kézitáska. Egy esetleges defekt szerelésekor célszerű az utasteret bezárni!
Jordániai Idegenforgalmi Hivatal honlapja: www.see-jordan.com
Turisztikai Minisztérium honlapja: www.mota.gov.jo
Segélyhívószámok:
Mentők és tűzoltók: 199
Rendőrség: 191
Jordánia nem túlságosan drága ország, valamivel drágább, mint Egyiptom, de a nagyon olcsó szolgáltatások színvonala nem esik egybe az európai igényekkel. Napi 50 dollár körüli összegből azonban már kellemesen pihenhetünk. A pénzváltás sehol sem okoz gondot.
Körülbelüli árak:
Étkezés:
Szállás:
Feltétlenük keressünk fel egy olyan üzletet is, amely a Jordan River Foundation üzletlánchoz tartozik, mert ezekben az üzletekben találhatók a legszebb textíliák, kellékek, kosarak, kis ajándéktárgyak.
Jordániában jó a közbiztonság. Éjjel semmiféle veszélyt nem jelent, ha a fő utcán végigsétálunk. A hölgyeket nem zaklatják, azért figyeljünk a megfelelő öltözékre, tiszteljük az ország hagyományait. A szállodákban széfek állnak a vendégek rendelkezésére. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően a szállodákban a szobákból eltűnt értéktárgyakért nem vállalnak felelősséget. Kerüljük a tömeget, a demonstrációkat, legyenek óvatosak a tömegközlekedési eszközökön, különösen a buszokon, járműveiket ne hagyják őrizetlenül. A bűnözés Jordániában általában nem tekinthető jelentős problémának, de Amman külvárosában valamint a Hashimiyah tér és a Római Színház környékén gyakran előfordulnak jelentéktelenebb bűncselekmények. Az óváros keskeny sikátorai vonzzák a zsebtolvajokat és a kis stílű bűnözőket. Amman központjában, biztonságosabb csoportban közlekedni a turistáknak. A szent helyeken a szerény, egyszerű öltözet javasolt.
Javasolt az utcai alkoholfogyasztás és a feltűnő viselkedés kerülése. Jordániában sok étteremben felszolgálnak alkoholt, vásárlása azonban csak kijelölt üzletekben lehetséges. A Jordániába utazó hölgyeknek javasolt a megfontolt viselkedés és az európai szokásoknál visszafogottabb öltözet. Lehetőség szerint ne utazzanak egyedül.
220V, a konnektorok megfelelnek a szabványméretnek.
Az iszlám törvények tiltják a sertéshús és az alkohol fogyasztását, sőt egyes étkezéseket csak a férfiak számára engedélyez. Az éttermekben általában nagy tálcákon, tálakban szolgálják fel a finomságokat, és azt az asztaltársaság osztja szét egymás között. Az előétel arab neve mezzeh, ezzel kezdik az étkezést. Ezt követi a húsétel. A helyiek szinte mindenhez kenyeret esznek, a khobz meglehetősen eltér a mi ízlésünktől, de nem rossz. A felafel, a shwarma és a fuul mellett mindenképpen kóstoljuk meg az ország specialitását, a Mensafot. A mensaf egészben sült bárány, rizs és dió ágyon, nagyon ízletes étel. Jordániában is az iszlám vallás ünnepei a legnagyobb ünnepek. A Ramadán ideje alatt napkeltétől napnyugtáig a hívők semmit sem érinthetnek a szájukhoz. Az egy hónapos böjtöt az Eid al-Fitr zárja. Ha a Ramadán ideje alatt érkezünk az országba, legyünk nagyon figyelmesek, ne feledjük, hogy az emberek ilyenkor nagyon éhesek.
